Nesze semmi, fogd meg jól!

Ó, te idei nyár, te páratlanul izgalmas évszak! Mennyi mindent tanultam tőled! Maszkot viselni a forróságban, lemondani kedvenc rendezvényeimről, kizárni életemből a közösségi közlekedést… Meg azt, hogy honnan mit szabad vásárolnom a világhálón. Pontosabban azt, hogy melyik kereskedőnek kár gyarapítani a vagyonát.

Itt van például az egyik népszerű online könyvesbolt, kezdődjön a neve M-mel. Vagy inkább L-lel. Igen, inkább.

Történt, hogy három kiváló barátomat meg szerettem volna ajándékozni egy igen jó könyvvel. Keresgéltem, kutatgattam az interneten jobbra is meg balra is, mígnem egyetlen helyen, az L online könyvesboltjában megtaláltam, amit kerestem. Megörültem módfelett, hiszen ez egyebek mellett azt is ígérte, hogy csak egyszer kell kifizetnem a logisztikai költséget, ami háromszor sem rettentően sok, de szeretek visszafogottan költekezni, két csomagolás és szállítás önmagában egy negyed könyv ára, lehet azt majd másra is fordítani. Az L bolt dicséretére legyen mondva, hogy a vásárlás őnáluk igen egyszerű, látszik, hogy nem a kliens idegeire, hanem a pénzére hajtanak. Még most, hónapokkal a megrendelés gombra kattintás után is érzem nyomokban szívemben a hálát ezen egyszerű nagyszerűségükért.

Napokkal az esemény után azonban elszomorító levelet kaptam az L nevű online könyvesbolttól. Az episztolából kiderült, hogy a könyveket nem tudták összegyűjteni számomra, rettenetesen sajnálják, tényleg, isten bizony, de komolyan. Jobban tetszett volna, ha felajánlanak egy szimbolikus harakirit vagy főbetételt az oroszlán szájába, de hát így is megértően bólogattam, mint ama plüsskutyák anno az autóablak mögül a Daciák és Ladák kalaptartóján, hiszen túl voltam már egy-két olyan kalandos vásárláson, amelyet a kovidjárvány rükvercbe tett.

Később elektronikus számlát is kaptam az L nevű bolttól. Mert az úgy korrekt, ugyebár. Sokáig meg sem nyitottam a csatolt dokumentumot, ám egyszer csak eszembe ötlött: ha végül nem vásároltam semmit, miért küldenek számlát nekem? Könyvet ugye nem számlázhatnak, hiszen nem tudtak kiszolgálni.

Aki kitalálja, annak van tőlem három szál snidlingje egy teáskanál tejföllel.

Két tétel szerepelt a számlán. Az egyik az a 76 pengő forint, amelyet vásárláskor felajánlottam egy nemzetközi szervezet javára – ez rendben. A másik tétel pedig, és ez a csodálatos, a csomagolásért és szállításért felszámolt 899 forint. Aki ezt érti, magyarázza meg nekem. Ha kaptam volna egy üres dobozt szépen becsomagolva, akkor megérteném. De nem kaptam.

Ma például háromszor hívtam az L online könyvesbolt ügyfélszolgálatát. Mindháromszor kellemes zenével szórakoztattak, majd angolul beleszólt egy tenyérbemászó hang: Please call later. Hívjam később. Nyilván nagyon el volt foglalva az ügyfélszolgálat valamivel.

Hát, ráfaragtak. Mert nem nyugszom addig, amíg ki nem szállítják nekem a semmit, szépen becsomagolva. Sérületlenül. Addig sem vásárolok semmit az L nevű online könyvesboltban. De könnyen lehet, hogy azután sem.

Király Farkas