Jártunkban-keltünkben sok mindent hallunk, a kelleténél lényegesen többet… Például nem tudom, az Önök fülét is megütötte-e már az egyik mosogatószer reklámja, amely naponta felbukkan a televíziós csatornákon. A legvégén elhangzó mondat arról értesít, hogy eme csodálatosan gazdaságos koncentrátum segítségével „kétszer annyi edényt lehet elmosogatni, mint amennyit a magyarok elvárnak.” Hmmm… Lemaradtam valamiről? Kies hazánkban lett volna egy népszavazás az elmosogatandó edények elvárható mennyiségéről? Készült erről egy átfogó közvélemény-kutatás? Nem emlékszem rá, hogy engem bárki is megkérdezett volna a témáról. Tegye fel a kezét, akit megkérdeztek! Na, ugye. Tehát a reklám szövege valótlanságot állít, mondhatni egy hatalmas blöff.

Ez az első perctől nyilvánvaló volt számomra – ám egy másik mozzanatra csak most, néhány nappal ezelőtt figyeltem fel. Lengyelországban jártam, és az egyik szállodában bekapcsolt televízió mellett tettem-vettem a szobámban. Hirtelen megszólalt lengyelül a jól ismert reklám, ám a záró mondata ekképpen hangzott: e koncentrátum segítségével „kétszer annyi edényt lehet elmosogatni, mint amennyit a lengyelek elvárnak”. Nocsak, nocsak. A kis huncut reklámszakemberek! Nyilván Európa minden országában a megfelelő nemzetiséget illesztik a reklám szövegébe. Hát nem érdekes, hogy a magyarok, a lengyelek, a csehek, a portugálok, a litvánok, a franciák és a hottentották is pontosan ugyanannyi edény megtisztítását várják egy flakon mosogatószertől?

Íme az európai kultúra közös nevezője, a kapocs az európai nemzetek között: a mosogatószer! Ha már végképp egymás torkának esnénk, ha fellángolna egy összeurópai háború, akkor az atomfegyverek bevetése előtti pillanatban kérdezzük meg egymástól: te hány edény elmosogatását várod egy flakon koncentrátumtól? És akkor könnyes szemmel felismerjük egymásban a testvért, és egymás vállára borulunk. Istenem, milyen szép lesz, ha majd szlovákok és magyarok, franciák és németek, angolok és írek, flamandok és vallonok, baszkok és katalánok összebújva mosogatnak egy nagy, nagy dézsa mellett…

Egy szó mint száz, a multinacionális vállalatok lélektanilag meglovagolják a nemzeti érzést. A történelmi gyökereinkre, a nemzeti öntudatunkra alapoznak, abból húznak hasznot. Abból is. Amiből csak tudnak. Ez most egy hullámszerű tünet – az elmúlt napokban két másik multinacionális reklámban is felfedeztem ezt a nemzetieskedő fordulatot. Az egyik szlogen azt állítja, hogy ez a nemzetközi termék pont olyan, „amilyennek a magyarok szeretik”, a másik multis termék pedig „a magyar konyha íze”. A lengyel tévécsatornákon pedig nyilván „a lengyel konyha íze”, Szerbiában „a szerb konyha íze” és így tovább. A balliberális politika és a globalizmus szerint a nemzeti érzés elavult, sőt veszélyes, szélsőséges, kirekesztő, a nacionalizmus és a nemzetállamiság felszámolandó – ha viszont az üzleti haszonról, a nagyságos bizniszről van szó, akkor mégis jól jön a hagyományos nemzeti büszkeség. Nosza, dörzsölik a tenyerüket a multinacionális górék, használjuk ki a nemzeti büszkeséget, turbózzuk fel néhány hatásvadász reklámszöveggel, vásároljon a sok hülye nacionalista, hadd vastagodjék a pénztárcánk… Rendkívül rokonszenves, igaz?

Ez ellen egyetlen hatékony védekezés létezik: a megfontolt, tudatos vásárlás.

Zsille Gábor