Kronprinz Rudolf

Százhatvan éve született Rudolfkoronaherceg, az évforduló alkalmat adott arra, hogy elemzésekben idézzék fel innovatív elképzeléseit a Monarchia átalakításáról, haladó demokratikus nézeteiről. Ami pedig legtöbbet vitatott kérdés, az legendássá lett halálának körülményei, aminek máig számos kutatója és megszállottja van. Erről írtak a legtöbbet: a legelső könyv már 1889-ben megjelent Egon von Wellershausen tollából Das drama von Mayerling címmel, és mindmáig a legutolsó könyv is erről szól, 2015-ben jelent meg Rudolf R. Novak munkája Das Mayerling-Netz – Verborgene Zusammenhänge entdeckt címmel, amit már-már apokaliptikus víziónak neveznék. Tucatnyi könyv után kétkedve és türelmetlenül olvasom az újabbnál újabb feltételezéseket és összeesküvés-elméleteket.

A kedvenceim azok a könyvek, útleírások, cikkgyűjtemények, melyeket maga Rudolf írt. Emellett azok a könyvek érdekelnek inkább, és főleg azok a részek, melyek az életével foglalkoznak, nem pedig a halálával. Magyar, angol és francia szerzőtől is olvastam róla életrajzi könyvet. Az utóbbit Jean-Paul Bled írta, számos olyan részletet tartalmaz, amit még monográfusa, Brigitte Hamann sem említ doktori értekezésében. Ilyen a gyerekkori balesete, amikor csaknem egy hegyomlás áldozata lett, később ifjúkorában pedig hintóbalesete is volt Villachban, mindkettő traumatikus élménye maradt.

Ezúttal egy kevéssé traumatikusról mesélek. A szóban forgó francia szerző könyvében egy érdekes epizódra bukkantam, amely arról szólt, hogy Rudolf 1873-ban különleges ajándékot kapott karácsonyra Stájerországból: egy almát, amit róla neveztek el. Volt belőle egy kosárral a feldíszített fenyő alatt.

Erről a jelenetről korábban senki nem írt, elkezdtem nyomozni utána. Almát neveztek el róla, miért? Mert éppen akkor fedezték fel, és Rudolfot gyerekkorától a Monarchia reménységének tartották, rebellis ifjúként pedig már generációjának példaképe lett. Miért éppen karácsonyra kapta? Azért mert téli alma. Nem adhatták neki a születésnapjára, augusztusban, mert akkor még zöld volt. Viszont rendkívül hálás fajta, mert megfelelő tárolással márciusig eláll.

Utánanéztem, magról kelt fajta, Franz Pfann 1901-ben védette le a saját nemesítéseként Kronprinz Rudolf néven, és ma is kapható Ausztriában, ahol facsemetéket árulnak.

„Fényes napsütésben ragyog, rendkívül aromás, mintha könnyű rózsákat szagolnánk. A lédús alma zamata enyhíti finom, fűszeres, savanykás ízét. A Malus domestica igazi mágia az összes érzékek számára” – olvasom az egyik osztrák gyümölcsfatenyésztő honlapján. Október közepén kerül a piacok pultjára.

Még sosem sikerült eddig, hogy éppen ilyenkor ott legyek. Ki nem hagyom! Zöldségeseseknél nincsen. Elindultam a térkép összes piacának irányába, kezemben a bécsi várostérképpel. Nem könnyű olyan helyet találni, ahol közvetlenül a termelőktől lehet vásárolni. Mégsem lehetetlen. A belvárosi piac termelői soraiban találtam rá. Többen is árulták ezt a fajtát. Ki voltak téve sorban, gusztusosan, kosarakban, kis fekete táblákra írták krétával a fajták nevét és árát. Papírzacskóba rakták, amire a termelő nevét is rányomtatták. A termést egy rögtönzött kis csendéletben meg is örökítettem, ami itt látható. Sokáig csak nézegettem így, természetes fényben a kitárt ablakban, mint valami kincset. Az alma nem egy érinthetetlen múzeumi tárgy, nem is festmény, szobor, hanem valami élő, ami mégis ugyanaz maradt. A maga nemében ugyanolyan maradandó, mint akiről egy bablevest neveztek el, és történetesen Rudolf egyik legjobb barátja volt: Jókai Mór.

Hogy ennek az almának mágiája van, abban bizonyára benne van a saját elfogultságom is, mert olyasmit találtam, ami kézzelfogható, és nem lehet összetéveszteni egyetlen más fajtával sem. Ahol érte a nap, ott élénk piros, ahol a levelek takarásában volt, ott a héja élénk zöld, és a két szín között szinte nincs is átmenet. Néhol kirajzolódik rajta a levél és az ág formája is. A Monarchia csalhatatlan zamatát idézi. A karácsonyt nálam biztosan nem éri meg.

Kontra Ferenc