Ha rám hallgatsz, reggel, ébredés után közvetlenül megiszol egy pohár vizet. Kezd ezzel a reggelidet. Emlékezz arra, hogy nincs élet víz nélkül, s amikor a purgatóriumban majd bűneinkből és hibáinkból gyógyulunk, sem fognak mást adni nekünk a jó lelkek, csak egy pohár tiszta vizet. Egy pohár tiszta vízben annyi minden benne van, mert tévesen gondolják sokan, hogy a víz íztelen és szagtalan. Emlékszem, hogy a legfinomabb és legillatosabb vizet ott ittam, ahol édesanyám lakott. Édesanyám viszontagságos élete során sokhelyütt lakott, s valahogy mindig az volt a legfinomabb víz, amit tőle kaptam nála, bárhol is voltunk. Erre akkor jöttem rá, amikor a tengerben lebegtem, s úszkáló halakat, színes köveket és ragyogó korallokat bámultam. Aztán a tenger sós ízéről könnyeim íze jutott eszembe, amelyeket akkor hullattam, amikor édesanyám meghalt. Kutyám nyalta le arcomról tengerízű bánatom áradatát, így vigasztalt. Zokogtam, mert tudtam, hogy olyan édes és illatos vizet már csak akkor kaphatok, ha egyszer majd én is a tisztítótűzbe kerülök, ahol majd ezzel oltják el lángoló bűneim, perzselő tévedéseim és izzó szenvedélyeim lángjait. Lebegtem a tengerben, ez jutott eszembe, ami nem csoda, hiszen a tenger vizében lebegni nagyon is hasonló, mint anyánk méhében születésünk előtt a magzatvízben. A víz tehát köt minket anyánkhoz, a születéshez. S így aztán a víznek nemcsak íze van, nemcsak illata, hanem benne van az élet ereje.

Elalvás előtt tégy egy pohár vizet ágyad mellé, álmodj; a tudatos álmodásról majd egy másik levélben írok neked, most csak erre emlékezz, erre a pohár vízre, ami őrzi álmodat, s reggel, amint felébredsz: megiszod. Aztán tárd ki ablakod, szellőztesd ki az éjszaka sűrű feketeségét, és engedd be életedbe a nappali fényességet. Nem véletlen, hogy a kis dunántúli falvakban, ahol gyermek voltam, mindig kirakták a tollal bélelt nagy dunyhákat az ablakba, még télen is, hogy átjárja őket a friss levegő, a reggeli napfény. Végy ilyenkor mély levegőt te is, ahogy Márai Sándor írja: „Nem kell éppen fakírnak lenned és a jóga törvényei szerint, nyakatekert és erőszakos gyakorlatok szerint élned: de azt hiszem, helyesen cselekszik, aki hajnalban, felkelés után a nyitott ablakhoz áll, s néhányszor mélyen lélegzik az orrán át, tüdejét teleszívja az üde, reggeli levegővel, kimossa és kiszellőzteti tüdejét a dohányfüst, a szobalevegő tisztátalan páráitól. Valamit kell adni a tüdőnek is. A test nagyon hálás, a legcsekélyebb figyelmet lelkesen nyugtázza.”

És ezután jöhet egy kiskanál méz, mert: „…úgy tapasztaltam, a méz is hasznos: reggelidhez, mely nem lehet elég könnyű, kanalazz tiszta mézet. Valami van a mézben, amit a természet tiszta erői csempésznek bele; a szervezet hálásan fogadja.”

Legjobb, ha ez a méz saját méz, de ha nem engedheted meg magadnak még azt a luxust, hogy méheid legyenek, és saját mézed, akkor keress meg egy megbízható termelőt, és tőle vegyél külön arra mézet, hogy reggelente egy kiskanállal, miután vizet ittál és kiszellőztetted a tüdőd, magadhoz vedd a nap leányainak aranyló gyógyszerét. A méz életelixír, a természet igazi alkímiájának príma matériája, a körülölelő táj esszenciája. Egy kiskanál méz után én általában kutyámmal rövid sétára indulok, vagy takarítok a házban, esetleg locsolok a kertben, jobb napjaimon jógázok, de a lényeg, hogy fél órát mindenképpen mozogj, s végre érezni fogod, hogy tested van, s a testnek ennie kell. Ezután jöhet a test ünnepe: az evés.

A reggeli étel télen lehet zabkása finom házi lekvárral, tavasszal kevés és rozsos vagy teljes kiőrlésű pirítós, tojással és illatos újhagymával, hónapos retekkel. Ha végre hónapos retket eszel, feltétlenül jusson eszedbe Krúdy, aki nemcsak a magyar próza legnagyobb mestere volt, hanem a hónapos retekről is ő írt a legszebben. Nyáron és ősszel könnyű dolgod van, hazánk ilyenkor bőven ad zöldséget és gyümölcsöt, fogadd el áldott ajándékát, s jutalmazd meg magad vele. Engem mindig gyönyörködtet, ha reggeliző deszkámon háromnál több szín van, s olyankor a reggeli számomra étvágyam festőművészete, jókedvem színorgiája. De – és vésd jól az eszedbe ezt! – soha ne egyél túl sokat, soha ne edd magad teli, még a reggelikor sem, bármennyire is szereted a friss zöldségek harsogását fogaid között, a gyümölcsök ízét, a pirítós ropogását, az olívaolaj vagy teavaj lágyságát. Ó, bármelyikről egész esszéket lehetne írni, ahogy arról is, hogy a legjobb étkezés az, ami nagyjából ugyanabban az órában van mindennap. Én reggelizni hét és nyolc között szoktam, ebédelni dél és egy között, szolid vacsorámat pedig igyekszem este hat előtt elkölteni, de neked magad ritmusához kell, hogy hű legyél, ezért ezt csak tájékoztatásképpen mondom el.

A másik két étkezés, az ebéd és vacsora, szintén külön levél tárgya kell majd legyen, mert kétségtelenül ezek a legkomolyabb témák egy magyar ember számára, közvetlenül a nemzethalál és a nők csalfa természete után. És akkor még nem beszéltem igazi kedvenceimről, a második reggeliről, amit tízórainak is hívnak, és az uzsonnáról, amit Hamvas Béla „gyümölcsórának” nevez, de ezek már igazán ízlés, étvágy dolga, és annyira magánügy, hogy a világért sem erőltetném senkire, még ha nekem oly kedvesek is.

Ezek az apró titkok a hétköznapi élet nagy pillanatáról: a reggeliről, ugyan nem garantálja senkinek sem az örök életet, de segíthet abban, hogy emésztésed kiszámítható és stabil legyen, kedved javuljon, s legyen erőd a nap hátralévő részében az igazán hősies cselekedetre: emberként élni. Mert ne feledd Márai Sándor egyik legfontosabb bölcsességét: „az ember nemcsak szívével és elméjével ember, hanem gyomrával és beleivel is.”

Weiner Sennyey Tibor