Ha a Tatán időző honpolgár drótszamáron elindul északnak, vagyis a Duna felé, és kényelmes tempóban teker, még itt-ott elidőzve is egy órán belül megérkezik Dunaalmásra. Az Által-ér partján megtekinthet egy békésen füvet rágcsáló, szépen fejlett nutriát, másképpen hódpatkányt. (Lásd az egy héttel ezelőtti tárcát.) E hódpatkány hétköznapokon látható, szigorúan csak délután öt óráig, ugyanis a dunaalmási önkormányzat idegenforgalmi osztályának alkalmazásában áll, de a gazdasági megszorítások miatt nem kap túlórapénzt – munkaideje lejártával felszívódik a susnyásban. A hétvégi pótlékról pedig többször egyeztetett a költségvetési bizottsággal, de lapzártánkig nem sikerült megegyezniük. (Belső forrásaim szerint a jószág a vasárnapi látványlegelészésért túlzott mennyiségű takarmányborsót és hereszénát követel.)

Dunaalmáshoz kultúránk nem egy jeles alakja kötődik. Az még csak hagyján, hogy ez az ezerhatszáz lakosú község a kiváló rádiós szerkesztő, újságíró, Stifner Gábor gyermekkorának helyszíne. A 2000-ben elhunyt Kossuth-díjas költő, Petri György és harmadik felesége, a művekben Maya néven emlegetett Nagy Mária a katolikus templom melletti temetőben nyugszik, végakaratuknak megfelelően. Petri A Dunánál című versében ír a faluról, és soraiból kiderül, miért érezte fontosnak éppen ott lelni végső nyugalomra:

Dunaalmás sincs már,

ahol oly sokat ültünk

Mayával a „Zúgónál”

– ez egy hajdanvolt

vízimalom környéke –, ahol

(észszerű mértékben!)

duzzasztották a vizet. (…)

Csupán a temető! Az még

olyan, amilyen volt.

És még mindig ott van

Csokonai Lillájának a sírja.

Igen, Dunaalmáson kihagyhatatlan látnivaló, afféle irodalmi zarándokhely a templomdombon található temető, hiszen ott található Csokonai Vitéz Mihály legendás szerelme-múzsája, Vajda Julianna sírja: ő volt a Lilla-dalok ihletője. A lány 1776-ban született, édesapja jómódú kereskedő volt. Huszonegy évesen, 1797 nyarán Komáromban ismerkedett meg Csokonaival – Mihály Pozsonyból érkezett a városba. (Az országgyűlés helyszínén adta ki Diétai Magyar Múzsa című lapját, amelyből mindössze tizenegy szám jelent meg, majd pénz híján megszűnt.) A költő ifjúsága egész hevével szerelemre gyúlt a Lillává magasztosuló Julianna iránt, aki nem zárkózott el – boldogságuk kilenc hónapig tartott. Ám Vajda úr nem nézte jó szemmel az ágrólszakadt költőt: különb férjet remélt a lányának. Régi nóta ez, évszázadok óta fújják: ötven évvel később Petőfi is ezt hallgatta Szendrey Ignác szájából, amikor Júlia kezét kérte tőle…

A kellőképpen megrémített Mihály Komáromtól Győrig állást keresett, de nem igazán talált. Lilla végül elunta a várakozást, és a háttérből akciózó szülei 1798 tavaszán férjhez adták egy gazdag dunaalmási kereskedőhöz, bizonyos Lévai Istvánhoz. Miután az ura 1840-ben meghalt, Lilla másodszor is férjhez ment: hatvanöt évesen a helyi református lelkésszel kötött házasságot, és végül hetvenkilenc évesen hunyt el. A helyi szájhagyomány úgy tudja, hogy utolsó kívánságának megfelelően temetésekor a koporsójába helyezték Csokonai búcsúlevelét, valamint Lilla-dalok című verseskönyvének egy példányát.

A hoppon maradt Csokonai 1798-ban írta legismertebb versét, A Reményhez című elégiát, amelyben hosszan elbúcsúztatja szerelmét, az alábbi zárlattal:

Bájoló lágy trillák!

Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák!

Isten véletek!

A vers második szakaszában Csokonai csörgő patakokat említ, tizenöt sorral lejjebb pedig azt írja: „Forrásim, zőld fáim / Kiszáradtanak”. Hát igen, egy dunaalmási helyszínű versben a patak és a forrás fölöttébb indokolt természeti tünemény. Napjainkban négy forrás csörgedez a környéken, szerencsére nem száradtak ki – közülük az a legszebb, amelyet az utókor éppen Lilláról nevezett el, s amely patakként folyik a Dunába. Annak idején a lány egészen biztosan elsétált oda Mihállyal, és a kristálytiszta kénes víz mellett fellángolt közöttük a romantika.

Zsille Gábor