Zsurnál

9
nov

Váralagút

1936 júliusában Kosztolányit rövid időre hazaengedték a kórházból Budára, a Tábor utca és a Logodi utca találkozásánál állt otthonába. Éppen akkor nyitották meg újra a forgalom számára a szomszédjukban található Alagutat – néhány hétig zárva volt, mert a belsejét kicsempézték. Kosztolányiné automobilt bérelt, és beültette Didét, hogy megmutassa neki az építészeti újdonságot… Zsille Gábor írása
7
nov

Mámá hotel

Két nagy szatyorral a kezében lehetett látni mindig, el is nevezték a szomszédok Cekker Katinak. Nem volt még nagyon öreg, csak elnyűtt s kicsit púpos. Az ujjai megbogosodtak, az erek a nyakán kitágultak, karjain lötyögött a hús… Hegedűs Imre János írása
6
nov

Lehetett volna másképp?

Alternatív történelem kezdőknek és haladóknak. – Százhatvan évvel ezelőtt, 1860. november 6-án választották az Amerikai Egyesült Államok elnökévé John C. Breckinridge jogászt, katonatisztet… Király Farkas írása
5
nov

Vágyakozás

Nem annyira elterjedt még a hamvasztás, hogy elmondhassuk, már a nagyszüleink hamvait is elszórtuk valami szép mezőn. Mi virrasztottunk, temettünk, rögöt dobtunk a koporsóra, és meglátogatjuk az eltemetett hozzátartozóinkat, akkor is, ha tudjuk, hogy ők magunk már nincsenek ott, csupán földi porsátruk… Lőrincz P. Gabriella írása
4
nov

A legszebb arc

Gyakran gondolok vissza azokra a felemelő pillanatokra, amikor, a véletlen vagy a rendeltetés kegyeiből – többnyire csak rövid ideig –, de mégis csak lehetőségem nyílt egykor találkozni az erdélyiség ethoszának immár legendává magasztosult személyiségével, Kós Károllyal… Árkossy István írása
3
nov

Tükör a bükkfatemplomban

Különös, hogy ködös erdőben mintha tisztábban látnám magam. Jobban érzem a testhatáraimat, és a lélekhatáraimat is. Bizonyossággal tudom, ki tartozik valóban hozzám, kivel van dolga az életemnek – és melyek az álságos, hiteltelen kötéseim… Mirtse Zsuzsa írása
2
nov

A kikapcsolt mikrofon titkai

Immár huszonöt éve forgok az irodalmi élet sűrűjében, és megfigyeltem, hogy a legérdekesebb mondatok mindig kikapcsolt mikrofon mellett hangzanak el. A tudományos irodalmi konferencia előadásai, valljuk be, eléggé unalmasak, a túlzó fényekkel megvilágított teremben csupa hivataloskodás, csupa szakmázgató póz… Zsille Gábor írása
31
okt

Az emlékezés viaszcseppjei

Az emberi élet történetében mindig is valamiféle miszticizmus lengte körül a halált. A halál az a végső megsemmisülés, elmúlás, pusztulás, enyészet, exitálás, megszűnés, eltávozás, amit az agyunkkal már felfogni képtelenek vagyunk. Egy másfajta tudatállapot, amelyben automatikusan megszűnik az idő és a tér kategóriája… Lajtos Nóra írása
30
okt

A megoldás részének lenni

Nyolcadik napja hegesztik a villamossíneket a társasház előtt. Nehezen megy, kanyarodik az út, kanyarodik a pálya is, a munkások nem mindig tudják, hogy mivel mit tegyenek, az acélsín nem gyurma, nehéz megmunkálni. Állnak, bámulnak, kilencen mappával, egy a kapával… Király Farkas írása
29
okt

Érzékenyítés

Az érzékenyítés szó mostanában egyre divatosabbá vált, ahogy arra múlt pénteki tárcájában Király Farkas is rámutatott. Érzékenyíteni kell. Önmagában az, hogy valamit kell csinálni, számomra eléggé taszító dolog, az pedig, hogy nem rávilágítunk, nem bemutatunk, hanem rájátszunk egy érzelemre, kissé erőszakosnak tűnik… Lőrincz P. Gabriella írása