Zsurnál

5
nov

Fatális véletlen

A színész alapvetően utálja a rendezőt. Nincs olyan próbafolyamat, aminek során ne szidnák a társalgóban a koncepciója miatt. Ha a rendező amolyan független fajta, valószínűleg túl modern az elképzelése, érthetetlen a darabfelfogása, vagy épp az ellentéte, középszerű fazon, ez esetben elavult módon óhajtja színre vinni a művet. Ha a társulat elégedett a rendezéssel, akkor a személyiségével van probléma…
Tallián Mariann írása
4
nov

A határidő szorításaiban

Hosszú időn keresztül sportot űztem abból, hogy a dolgaimmal épp megfelelő időben készüljek el. Helyesbítek: hosszú ideje ez a bevett edzésformám. Sőt, az épp megfelelőség is rászorul némi árnyalásra: arról van szó, hogy ha netalán határidő sürget, erős késztetést érzek, hogy előtte öt, rosszabb esetben egy perccel küldjem el a szóban forgó munkát…
Farkas Wellmann Éva írása
3
nov

Bor és pogácsa

Ma nem ugat a kutya. Csodálkozom, mert a kutya, akárhányszor megjelenek a kertben, a szomszédból rögtön ugatni kezd. Ártalmatlan keverék, és a magam részéről nem szeretem a korcs kifejezést, így nem is gondolok rá másképpen, mint egy szerencsétlen kis kutyára, ami ráadásul az Öcsi névre hallgat…
Gáspár Ferenc írása
2
nov

A beütött szög esete a koponyával

Szöget ütött a fejembe: miként létezik az, hogy valaki évekig nem veszi észre, ha valami van a koponyájában? És arra csak akkor derül fény, ha átvilágítják a fejét? Olyan ez, mint amikor a rajzfilmfigura késsel a hátában járkál, és csak akkor üvölt, amikor meglátja magát a tükörben…
Döme Barbara írása
1
nov

Kerti levelek 5. – Komposztálok, tehát vagyok

…A jó retekhez jó talaj kell, s e talaj legfőbb gondja a kertésznek. A szent humusz rétegnek pedig úgy kell terjedni és vastagodni a kertben, mint tűnt szerelmek emlékeinek holt lerakódásai a téli álmodásban a tollas dunyha alant. Ahogy Szindbád mondaná. Éppen ezért már két komposztálóm van…
Weiner Sennyey Tibor írása
30
okt

Sírkerti gondolatok

…Most, amikor a százesztendős nagyapám sírjánál állok, megigazgatom a krizantémokat, a mohakoszorút a koszorútartón, majd mécsest gyújtok. A láng játékát nézem a mécsestartón át, és közben arra gondolok: hány patkószögütés vajon az élet? Majd ismét elkalandoznak a gondolataim, viszi őket a fel-feltámadó sírkerti szél…
Lajtos Nóra írása
29
okt

A Guinness páncélautó

1916 áprilisában, hosszas előkészítés után mintegy kétezer ír férfi fellázadt az angol elnyomás ellen – a felkelés a szabadságharcosok vereségével végződött, de megalapozta a független Ír Köztársaság létrejöttét. Az európai történelembe húsvéti felkelés néven bevonult eseménysor az évszázadok óta fennálló angol–ír, pontosabban protestáns–katolikus ellentét következménye volt…
Király Farkas írása
28
okt

Könyvek, bizonytalanságok

Olvas még valaki könyveket? Tette fel a kérdést egyik ismerősöm. Persze teljes elfogultsággal bólintottam, és mondtam, hogy van igény a könyvekre. – Valóban úgy gondolom, hogy van igény, csak az olvasó épp annyira kényelmes lett, mint az egész jelenlegi világ. Szeretjük, hogy könnyű az élet…
Lőrincz P. Gabriella írása
27
okt

Tehetség kerestetik

Jóllehet az égi magasságokban sok intelem és titokzatosság meg van írva, ám éppen a tehetség az, ami olykor észrevétlen rejtőzködik, majd toppan elő váratlanul, vagy robban be, hogy akár világot rengessen, totemeket döntsön, sosem látott művekkel emelkedjen ki a közömbösség állóvizéből.
Árkossy István írása
26
okt

Itt kell elégnie

Este tüzet gyújtunk! Veszünk hozzá szalonnát, hagymát, kenyeret, testes vörösbort. Minden más fölös. Hamar éjszaka lesz, csend és sötét. Fölnézek a tiszta, koromfekete égboltra, szikráznak rajta a csillagok, mindennél fényesebben látom őket. A lángok körül hamar szétolvad az este, ahogy elparázslik a tűz, egyre karcosabb a levegő…
Mirtse Zsuzsa írása