Zsurnál

16
jún

Kitekintés a buborékból, avagy hogyan nem lettem pisztolytulajdonos

…Gyanútlanul leszálltam, s praktikus megoldásként a tágas várótermet választottam ki a viszonylag hosszú idő eltöltésére. Már az elején feltűnt és biztonsággal töltött el, hogy itt bizony sétálgatnak őrök. Az csak további két perc múlva derült ki, hogy mások is – és talán előbbiek sem véletlenül rendeltettek a helyszínre…
Farkas Wellmann Éva írása
15
jún

Nem volt esély

Egy dolog volt igaz: a verés. A rendőrök tényleg vertek, kézzel, gumibottal, talán mással is, de arra egyelőre nincs bizonyítékom. Egy verést a saját szememmel is láttam, amikor 1974-ben megnyertük a huszonhárom éven aluliak Európa Bajnokságát az NDK ellen a Népstadionban, és a 4:0-ás győzelem után berohantunk a gyepre, eksztázisban őrjöngve ünnepelni…
Gáspár Ferenc írása
14
jún

Így élhetsz több mint száz évig?

…Mióta világ a világ, kutatják, hogyan lehetséges sokáig élni. A Bibliától kezdve a mesékig mindenhol szerepelnek matuzsálemek, no meg az örök élet vize is felbukkan itt-ott. Az okot azonban eddig senki nem tudta száz százalékig megfejteni, a legtöbben csak tippelgetnek orvosi kutatásokra és megfigyelésekre alapozva…
Döme Barbara írása
13
jún

A kutyámról – Kerti levelek 21.

Amikor Budapest belvárosából Szentendre szélére költöztünk, az első dolgunk volt körbekérdezni ismerőseink-barátaink között, hogy van-e valahol szabad kiskutya?
Weiner Sennyey Tibor írása
11
jún

Könyvheti anzix

Ültek a Vörösmarty szobor széles talapzatán, körülöttük nyüzsgés. Ádám sörözött, Enikővel nézték a könyvsátrakat, embereket, mint mozgó hullámokat, a maguk kis szigetéről. A szobor köré ültetett virágágyások elválasztották őket a nagy zajtól, tömegtől, kényelmesen beszélgethettek. De inkább hallgattak, azzal a hallgatással, ami körülvesz két embert, akik kedvelik egymás társaságát…
Csanda Mária írása
10
jún

Gyöngytyúk és Decebál

…– Robi remekül végezte a munkáját. El is ismerték. Megnősült, lett négy fia. Minden jól ment. A CFR is átvette. – A román vasút? – Az. Szóval minden jól ment addig, amíg ki nem rúgták úgy nyolcvan-kilencven társával együtt. – Tömeges leépítés történt? A vasútnál? Hiszen ott jobban kell az ember, mint bárhol máshol. – Ugye, hogy azt hinnéd? És mégsem. Még a Iorga-kormány idején történt. – De Iorga már nincs kormányon. – Az nem számít. A kirekesztő törvényei igenis élnek…
Király Farkas írása
9
jún

Gyökerek

Lássuk be, Budapesthez nincs közel Sepsiszentgyörgy, még autóval sem, még akkor sem, ha kellemes az utazás. A közel tíz órás autóút most mégsem esett nehezemre. A járvány miatt évek óta nem jártam Erdélyben, amíg el nem értük a hegyvidéket, nem is gondoltam, hogy mennyire hiányzott ez a látvány…
Lőrincz P. Gabriella írása
8
jún

Holdkór

Nem véletlenül szökött ki egykor a Hold az orbitális földi masszából előre megérezvén, hogy előbb-utóbb nem lesz majd nyugta az ember okozta felfordulásban akár még egy égitestnek sem. Talán ezért tűnhetett számára biztonságosabbnak a zűrös események csetepatéit, drámai fejleményeit kissé távolabbról követni, és azzal a döntésével, hogy disszidált, önmarcangoló történelemünkből egyszer s mindenkorra kiírta magát…
Árkossy István írása
7
jún

Artemisz kalapdobozzal

…Artemisz a vadászat és a Hold istennője, ez utóbbi miatt az ezüst szín köthető hozzá, ezüst íja holdsarlóra emlékeztet. Attribútuma a szarvas. Ő az állatok úrnője, de a vajúdó asszonyok védelmezője is, ugyanakkor vad és könyörtelen, erős, harcos karakter. A független nő megtestesítője, a leginkább amazontermészetű a mitológiai nőalakok között…
Mirtse Zsuzsa írása
6
jún

Zombijárat

Az irodalmi élet egyik sajátos, színes szeletét úgy hívják: konferencia. Például most, pünkösd napjaiban egy krakkói tanácskozáson veszek részt, amely roppant elegáns elnevezést kapott: a lengyel irodalom fordítóinak világkongresszusa. Ez egy kiváló rendezvény, jó nekünk itt, ám minden erénye mellett lehetőséget ad, hogy eltöprengjek a konferenciázás műfajáról…
Zsille Gábor írása