Haladni a korral

Micsoda, de micsoda-micsoda gyönyörűséges ez a táj! Ez a falu! Ez az utca! Így örvendezik Álmos már kora hajnal óta. Amióta kiköltözött falura, mintha kicserélték volna. Olyan erők ébredtek fel benne, melyekről korábban nem is álmodott. Mit neki a másfél órás kocsikázás a városi munkahelyére – egy hét alatt megszokta, s meggyőződése, hogy soha nem is fogja bosszantani a megadugó, mondjanak a régóta vidéken lakó kollégák amit akarnak. Nincs az a stressz, ami legyőzhetné azt, amit akkor érez, amikor megsimogatja a gyümölcsfáit – hogy meg kell tanulnia metszeni? eh! –, vagy amikor sétál az udvaron az avarban – ami majd úgyis lebomlik magától. Ráadásul november közepén, délután is, mert ez egy ilyen szerencsés év – hogy kifagy a mag a földből? na ne! –, tessék, kinéz az ablakon: süt a nap, felhőnek nyoma sincs az égen. Lehet-e ennél jobb kedvcsináló egy kellemes sétához? Ha már úgyis szabad napja van, befizeti a csekkeket, ihaj-csuhaj, de jó! Magára kapja az elegáns átmeneti kabátot, és csak úgy hajdonfőtt indul neki a nagyfélórás sétának – annyira van a község központja, ahol a posta, meg persze a bolt meg a hivatal is van.

– Ugyan hová ilyen lengén, szomszéd? – kérdezi a szomszéd a kerítés mögül.

– Csak ide a postára, Józsi bácsi – válaszolja a fiatalember.

– Havazni fog – igazítja meg sapkáját a nyugdíjas.

– Hát, szerintem inkább szép idő marad.

– Én mégis elővenném a melegebbik kabátot.

Udvariatlanság lenne válasz nélkül hagyni a kedves és igen gondos embert. Ezért közelebb megy a kerítéshez, és elmeséli, hogy ő mindig megnézi az előrejelzést a televízióban, meghallgatja a rádióban is, hiszen így fel tud készülni bármilyen szeszélyes időjárásra. A szomszéd helyeslően bólogat, mintha azt mondaná: „Hát persze, így kell ezt”. A fiatalembernek jólesik, hogy ennyire figyel rá a bácsi, és elkezdi előadni az internet lényegi mibenlétét, eleinte nagy általánosságban körözve a téma körül, majd egyre szorosabb köröket róva a központi ötlet körül, azazhogy a komputeren meg lehet leskelni, milyen az idő bárhol a világon, térképen lehet látni, hogy a felhők honnan merre tartanak, s ebből kideríthető, hogy pontosan ott, ahol ők állnak, éppenhogy nagyon szép idő lesz, pontosabban az marad. In-ter-net, merthogy haladni kell a korral.

Elégedetten tette ki a pontot mondandója végére. A szomszéd még egy pillanatig bólogatott, majd így szólt:

– Értem én, fiam. De havazni fog.

Összemosolygott a két szomszéd, látták egymáson, hogy mindketten meg vannak győződve a maguk igazáról. Józsi bácsi mosolyogva biccentett, és elindult a háza felé, Álmos pedig, szintén mosolygós fejmozdítás után nekivágott csekksétájának a kellemes délutánban. Jókedvében nem vette észre az olyan apró jeleket, mint a lehullott falevelek pörgése a járdán, a minden lökésnél egyre erősebb fuvallat, az árnyékok aszfaltba olvadása – vagy talán hiába is figyelt volna jobban, meglehet, neki semmit sem mondanak az ilyen finomságok. Ment, mendegélt, mint egy korszerű mesében egy modern királyfi a postára, teljesíteni a három próbát. De még mielőtt az első sarkon befordult volna, alábukott a légből az orkán, rángatni-cibálni kezdte posztókabátját, éles jégkristályokkal nyilazni arcát, vörösre csípni a fülét. Tüstént visszafordult hát. A szomszéd pufajkában-kucsmában, a kerítésre könyökölve várta. Intett a fiúnak, kerüljön át hozzá.

– Nagy igaza lett magának – mondta Álmos a verandán. – Szégyellem is magam, be kell vallanom.

Józsi szomszéd egy beinvitáló gesztust tett. Ott a fogas, mondta, a csizmáját tartsa magán, a linóleum elbírja a havat, éppen azért van. Üljön le, pálinka? Ühüm. Egészségére, egészségére. Na még egyet. Egészséget, egészséget. Havazik. Igen, erősen, honnan tudta, hogy így lesz? Hát csak tudtam. Na jó, de honnan? Na még egyet. Egészséget, egészséget. Az, fiam, még ötvenhatban történt, akkor szereztem a legjobb beépített barométert, aztán, a korral haladva én is, egyre pontosabban kiismertem a repeszt a faromban, szóval az úgy esett…

 

Király Farkas