A tisztázatlan halálesetek mindig feltűnést keltenek az újságok címlapján. A szenzáció persze beszédtéma lett a tengerparton; innen is, onnan is hallottam beszédfoszlányokat, egy sör mellett elég durván tudnak fogalmazni. Azt is megjegyezték, hogy a leégett erdőkért errefelé nyaranta a turisták a felelősek, mert szórakozásból tüzet gyújtanak a vízparton, és részegen, drogosan nem gondolnak arra, milyen gyorsan felizzik a parázs a kánikulában. Nincs is olyan nyaralási idény, hogy legalább egy fél hegy le ne égne. A száraz aljnövényzet, a gyantás borovi fenyő gyorsan lángra kap. A rosszallás másik oka az volt, hogy a bulvársajtó lehozta a három motoros fotóját, kegyeleti okokból az arcuk kitakarásával ugyan, de a pólójuk egyértelművé tette, melyik országból érkeztek, izmos karjukon a tetoválásaik annál nagyobb felháborodást keltettek. Bárki azt varrat magára, amit csak akar, éppenséggel közismerten gonosz jelképeket is. Néhány ilyen hivalkodó tetkó azonban jócskán visszavett a közvélemény empátiájából.

A teljes történetet csak a harmadik napon lehetett összerakni. Az első híradás szívhalálról szólt, amit talán szintetikus drogok okozhattak, mivel mindhárman ugyanott, ugyanakkor haltak meg. Másnap nem közöltek újabb részleteket. A harmadik napon azonban néhány mondatban összefoglalták az esetet.

A három motoros éjszaka letelepedett a tengerparton, egy félreeső helyen, nyilván ott akarták tölteni az éjszakát. A közelben, a hegyoldal tövében nyalábba bálázott száraz ágakat találtak. Talán ez adta az ötletet a tűzgyújtáshoz, a hangulatos vacsorához és italozáshoz, talán a Smoke on the Waterriffjeivel, a tenger hullámain visszatükröződő lángokkal. Félig elfogyasztott italokat és ételmaradékot találtak körülöttük. Aleander méreganyagát mutatták ki a szervezetükben, a bulvársajtó sosem terheli az olvasóit orvosi szakkifejezésekkel, a cikk legyen rövid és érthető. A toxikus anyagok a száraz leanderágakból szabadultak fel, ezt lélegezték be vagy fogyasztották el a nyársra szúrva sütögetett ételekkel, ami szívhalálhoz vezetett. Talán egész éjszaka füstölgött a parázs, amit folyamatosan belélegeztek. A cikk megemlíti, hogy Diocletianus palotájában, Splitben a patkányokat leanderfőzetbe mártott nyers hússal mérgezték.

Összehajtottam az újságot, és kimentem a szálloda elé, hogy fényképezzek ilyen gyilkos virágokat, némelyek hatalmas fává nőttek a parton.

Belegondoltam, hogy a leandernek minden része mérgező, leginkább a szára, amit meggyújtottak. De egy gyereknek egyetlen levél vagy virág is végzetes lehet. Nálunk pedig ezek a virágok a kert legszebb díszei. Éppenséggel mindegyik a tengerpartról származik, mert csak ezek az illatos fajták. Meglehetősen igénytelenek, a bőröndben egy kis hajtás is megteszi, hogy néhány hét alatt vízben gyökeret eresszen otthon, és két év alatt akár kétméteresre is megnőjön. Csak télre a pincébe cipelni nehéz, mert egyre nagyobb dézsát követelnek maguknak.

Az egyik kedvenc novellámban Cholnoky László arról ír, hogy a leandervirág illatában az ősszomorúságot érezzük. A ködlovagok visszatérő motívuma volt a téma, de mindegyikük másként fogalmazta meg a szecesszió melankolikus életérzését. A Leandervirág című csodálatosan szép novellája először a Nyugatban jelent meg. És mindig ez jutott eszembe a kertünkben illatozó leanderekről ilyenkor, nyáron. Édeskés, egzotikus illatukban azonban nem érzek szomorúságot, inkább a tengerhez kötöm, felidézik a tájat, ahonnan származnak.

Kontra Ferenc