Edgar Allan Poe: A győztes féreg

Imitt egy gála éj
A vég-évek magányaiban!
Angyalnép, könnyben ázva, mély
Fátyol közt, szárnyasan
Szinházban ül, drámát akar,
Reményt és rémeket,
Mig szférák zengnek, büszke kar,
Szeszélyes éneket.

Ezer isten-formáju báb
Súg-búg a szinpadon,
S ling-leng idébb-odább,
Jő, s puszta bábként megy vakon,
Amint formátlan odafönt
Nagy erők mozgatják a színt;
Kesely-szárnyuk csapkodva önt
Láthatatlan kínt!

Óh bolond dráma! nem feled
Örökre aki lát!
Hogy űzi folyton a tömeg,
S nem éri, fantomát,
És körben űzi, s visszatér,
Nem éri sohase;
Bűn, őrület és szenvedély:
Ebből áll a mese!

De ím, egy csúszó rémalak,
Mint vérpiros gomoly,
Előgyürűz a szinfalak
Magányaiból.
Jön! – jön! – és a bábok soka
A Csúszók étke lesz.
Sír a szeráf: férgek foga
Emberek vérével veres.

A lámpa – a lámpa mind kihal!
S lehull a remegő
Formákra, zúgva, mint vihar,
A függöny, a szemfedő.
Az angyalnép sápadva föláll
S szól, míg fátylával időz:
“Ez az »Ember« című dráma volt,
S a Győztes Féreg a hős.”

(Babits Mihály fordítása)