Nem lázasít meg soha az írásom
és nem megy élni nehezen a dal.
Nem vagyok vulkán, melynek vajudása
vészes, rengető morajlásba hal.

A vulkán dörög, tűztengert okád ki
és napokig tart, amíg elpihen,
rózsás lankákat, városokat pusztít,…
Nem vagyok ilyen! Nem vagyok ilyen!

Halkan csobban ki, könnyedén folyik szét
belőlem a dal, s örülök: enyém. –
Mint a forrás, mely víg kirándulóknak
italt csurrant ki erdők rejtekén.

Csörtet a csermely csókosan csacsogva
a századéves vén tölgyfák alatt
és álmot lát a folyam hatalmáról
és várja, amíg folyammá dagad!