Draco technologiae I.

Igen, bizony, az ördögnek arról a fajáról szólok most, amely a technológiába fészkeli be magát, és onnan okoz nem kevés bosszúságot nekünk, közönséges halandóknak. Átlagos esetben áldatlan tevékenységét csak jóval a vásárlás – számára optimális esetben: a szavatosság lejárta – után kezdi el, de van úgy, hogy már a vásárláskor ki-kivillantja pirosló szarvát, jelezve: öcsém, itt gubanc van, illetve lesz.

Már az ősi népek is felfigyeltek arra, hogy az ördögök az év bizonyos napjain különösen nagy lendülettel avatkoznak bele a dolgainkba – hagyományosan ilyen nap például Szent Iváné, de mostanság egyre nagyobb átjárókat nyit a technológia pokolfajzatainak számára a Szent Vásárló Napja, azaz Fekete Péntek, vagyis Black Friday. Mely ördögöknek egészen biztosan irodájuk van az amerikai Szilícium-völgyben, valamint számos távol-keleti kütyügyártó és -fejlesztő központban, hogy összefoghassanak az említettekkel, s együttes erővel törjenek borsot az orrunk alá.

Nos.

Gondos gondolkodások és számos számolások után megállapítottam vala, hogy a boldogsághoz hiányzik egy (még egy) számítógép a házból. Megkutakodtam (vala) a világhálót, és találtam (vala) egy árában és erejében egyaránt megfelelőt. A webboltban megtekintettem (vala) az árát, a bankkártyám vásárlási felső határát néhány (néhány…) kattintással hozzáigazítottam (vala), majd személybatárba ülvén elindultam (vala) a kiszemelt üzletbe.

Félóra múlva már a kinézett üzletben szemeztem a kiválasztott számítógéppel, pontosabban a csomagolásával. Egyetlenegy példányt találtam abból a modellből, ezt is alapos és hosszú keresgélés és azonosítás után. A dobozt diadalmasan magamhoz szorítva törtem utat a Szent Kasszák felé, hogy a szerzeményt kifizetvén újra a batárt hajthassam, ezúttal ellenkező irányba.

Soromat kivárván el is érkeztem a Szent Kasszák egyikéhez. Ahol is az ájtatos kasszásnő a vonalkódolvasó isteni lézerével leolvasta a laptopom (az én laptopom!) vonalkódját, majd közölte, hogy mennyit kell fizetnem. Ez pont ötezer pénzzel volt több, mint a bankkártyám vásárlási limitje. Elrebegtem, hogy itt bizonyára tévedés van, hiszen otthonról más árat láttam, és épp ezért jöttem ide, így s ekkor. Az ájtatos kasszásnő megnyugtató hangon közölte: ő ezen nem tud segíteni.

Nos, mit volt mit tenni, dobozomat szorongatva elindultam egy mindentudó bölcset keresni, aki válaszolni tud kérdésemre. Sok bölccsel találkoztam, aki valamiért – talán mégsem mindentudóak? – mind egy bizonyos irányba küldtek tovább. Végül megtaláltam az engem érdeklő mindentudó bölcset, aki ezúttal fiatalembernek álcázta magát, kinek még legénytoll sem pelyhedzik az állán. Miután röviden és tömören – ne tartsam fel sokáig! – előadtam a gondom, összevont szemöldökkel ennyit mondott: Megnézzük. A maga isteni lézerével ő is beolvasta dobozom vonalkódját. Majd közölte: ez azért drágább, mert előre van telepítve a gépre az a bizonyos leghasználtabb operációs rendszer. Mondtam neki, hogy én nem operációs rendszert akarok venni, hanem csak gépet, különben is egy másik rendszert használok majd ezen a gépen, szóval nekem kellene egy előtelepítetlen darab, amit ki is tudok fizetni.

A mindentudó bölcs egy kicsit pötyögött egy billentyűzeten, közölte, hogy van raktáron hét darab, majd eltűnt a Fekete Péntek forgatagában. Én maradtam. Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények, mígnem a mindentudó bölcs is megjelent, és közölte: nincs. Teringette faszekere!, mondottam volna, de a bölcs – hiszen bölcs! – ezt előre megérezhette, mert mielőtt megszólaltam volna, azt suttogta: azért megnézem még egyszer, s újfent eltűnt. Mentek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények, mígnem végül a mindentudó bölcs megjelent, kezében egy dobozzal, benne pontosan azzal, amire vágytam.

Kifizetni és a jótállási jegyet kitölteni egy pillanat műve volt. Hazaszállni csak néhány perc. A csomagolás széttépése mindössze néhány másodperc. Majd megnyomtam a szűz gépen a bekapcsológombot.

És elkezdte magától telepíteni azt a programot, amit pont nem akartam. Ami nem kell, amit a boltban akartam hagyni.

De ő csakazértis.

Mertúgysemtörlömle.

Sakkormárveszekhozzámégmindenfélét.

Hogy vigye el az ördög.

 

Király Farkas