Csikófogat II.

A Guttenberg Pál Népfőiskola és az Orpheusz Kiadó 2018 februárjában a Magyar Széppróza Napja alkalmából irodalmi pályázatot hirdetett határon túli középiskolás magyar fiatalok számára. A számos pályamű közül a zsűri által tizenöt legjobbnak ítélt alkotás szerzője részt vehetett a balassagyarmati Orpheusz Írótáborban. A munka azonban nem ért véget a táborral, a fiatalok az elmúlt év folyamán online kurzusokon vettek részt, mely meghozta gyümölcsét. Idén augusztusban a maroknyi fiatal és a kárpátaljai mentorcsapat újra együtt táborozhatott Balassagyarmaton.

A viszontlátás öröme már hetekkel a tábor kezdete előtt felvillanyozta az egész társaságot. Nagy izgalommal, sok előkészülettel és rengeteg szeretettel érkeztünk a helyszínre. Öröm volt látni, hogy könnyekig hatódva ölelték meg egymást a fiatalok, jó érzéssel töltött el, hogy az elmúlt év során figyelemmel kísérték egymást, együtt örültek a publikációknak – hiszen a csapat jó része azóta több lapban is publikál –, közösen dolgoztak alkotásaikon, biztatták egymást.

Már tavaly, az első találkozáskor olyan szeretetteli légkör alakult ki, hogy a külső szemlélő azt hihette, régóta ismerik egymást – idén ez a szeretet megsokszorozódott. Fantasztikus volt megélni a legnehezebb kort élő fiatalokkal egy olyan hetet, ahol nyoma sem volt a tinédzserektől megszokott civódásnak, sértődésnek, sem elkeseredettségnek. Persze az elröppenő hét nem csupán szórakozásból állt, bőven kivették a részüket a munkából a mentorok és a vendégelőadók.

Turi Bálint színész, improvizációs tréner interaktív csoportfoglalkozást tartott, ahol a fiatalok helyzetfelismeréssel, improvizációval foglalkoztak. Dr. Molnár Krisztina az önismeretről, az önbizalomról tartott interaktív előadást. Végh Attila József Attila-díjas költő, próza- és esszéíró a filozófia és az irodalom összefonódásával ismertette meg a résztvevőket, Hamvas Béla, Kosztolányi, Rilke művein keresztül, illetve saját esszéit is hallhatták a fiatalok a szerző tolmácsolásában. Erős Kinga, az Orpheusz Kiadó vezetője, a tábor szervezője az irodalmi életről, publikálási lehetőségekről, a Magyar Írószövetség múltjáról és jelenéről beszélt. Ezen kívül a tábor résztvevői kirándulást tettek Csesztvén, a Madách Kúriában, ahol Csornyij Dávid kárpátaljai költő, a Debreceni Egyetem doktorandusza tartott történelmi előadást.

A mentorok a tábor minden napján külön csoportokban foglalkoztak a fiatalokkal. A humor, groteszk, horror, cselekményépítés rejtelmeibe Kertész Dávid avatta be a csapatát, a prózaírás, novella, műelemzés Shrek Tímea csoportjában került terítékre, Marcsák Gergely a verstan, az ütemhangsúly, az időmértékes verselés gyakorlatával ismertette a fiatalokat, jómagam az interjúkészítést és a tárcaírást mutattam be. Túl az elméleten, minden résztvevő a gyakorlatban is kipróbálta magát. A tábor főszervezője, a Guttenberg Pál Népfőiskola elnöke, Pánczél András, a tábor záróakkordjaként a Héthatár Irodalmi fesztiválon első ízben gratulálhatott a Csikófogat antológia megjelenéséhez az ifjú szerzőknek.

Lőrincz P. Gabriella