„Belőlem valaki útra vált”

És te miben hiszel, hangzik a kérdés. Örökkön-örökké ez hangzik, ezt kérdi hindu és keresztény, muszlim és buddhista, hindu és indián. Kung Fu követője, pravoszláv pópa, indián törzsfőnök, sziú és irokéz, jezsuita hittérítő, és még az anyósom is. Miben hiszel?

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában. Hiszek a lélek és a test… Bennem mozdul nemcsak a szerb és a magyar bánat, hanem Rubljov ikonja, Siva és Parvati, az Égig érő fa, aztán kazah fakó lovacska, táltos lovacska, homlokán csillag. „Mindenütt felyül ég, a’ föld lészen alsó”, mondta Zrínyi.

Miben hiszel? A kis rügyben tavasszal, az érett gyümölcsben nyáron, az őszi lombhullásban? A tél szikrázó fagyában?

Miben hiszel? Az egymást préselő gyárakban, a húst vágó futószalagokban, a hajókon csirkét nevelőkben? A szamszárában? Covidban és vakcinákban? Vagy a b-moll zongoraversenyben? Unokád mosolyában?

Miben hiszel?

A föld mélyében, a sír koppanásában, a rögök puffanásában, a koporsó fájában, az örök tűzben, a kukacokban, a gilisztákban? A fekete lyukban?

Vagy mégis az oltári szentségben? A „legjobb kísértetben”?

Az utcán hálókban, az utcán haldoklókban, a rongyokban, betegen éhezőkben?

Nyelvtörvényekben?

Családban, szerelemben, hűségben?

Miben hiszel?

Egy angyal repül veled. Ördög repül veled.

Tizenháromezer éves temetőt találtak a régészek, a csontokon gyógyult hegek. A csontokon halálos sebek. Nyilak, dárdák, kövek. Háború. Miben hittek? Árészban, Marsban, a hindu Szkandában, vagy az azték Vitzilopocstliban? Vagy a szakállas egyiptomi Anhurban?

Miben hiszünk?

Az álomban, örök nyugalomban, örök békében?

Nappalokban, éjszakákban?

Az alkotásban? A piramisok sem állnak örökké, Ninive sem. Jónások jönnek-mennek.

A kérdésekben. Azokban esetleg. Vagy mindebben itt fenn. És egyben sem lenn.

Fejezzük be ezt a nagyképű hülyeséget, mondta a jobbik énem (visszajött?), és pofon vágott. Így történt.

Gáspár Ferenc