A magányról árulkodik, amikor valaki a gép elé ül, beüti a kódjait, jelszavait, és nem pottyan be semmi a világhálóról, nincs egy közeli vagy távoli barát, semmilyen mail nem érkezett senkitől, egymondatnyi üzenet sem a messengeren. Azok legalább hatódjanak meg egy körlevélen, akiket magányos estén talál a halálfélelem a billentyűk felett, igyekezzenek tíz hasonlóan elhagyott barátot találni, abban a hitben, hogy a küldéssel önmaguknak és másoknak is szerencsét hoznak.

Nézzük végül magát a körlevelet, melynek címe gyanúsan hasonlít a Slow Childra; a film arról szól, hogy egy kislány lassú felfogású, szellemi fogyatékosként kezelik, majd kiderül róla, hogy agydaganata van. A film során a nézőben eleve az vetődhet fel: a diagnózis ilyen tünetekkel jár-e. De hiszen csak játékfilm.

A lánclevelekről mindig eszembe jut, hogy ezeket is írta valaki. Most éppen ezt kaptam:

Kérlek benneteket, továbbítsátok ezt az üzenetet mindenkinek, akit ismertek. Ez a kívánsága annak a kislánynak, aki hamarosan itt fogja hagyni ezt a világot, mivel rákbeteg. Köszönet erőfeszítésetekért. Ez nem egy levéllánc, hanem valamennyiünk választása azért, hogy megmentsünk egy kislányt, aki haldoklik a rák egy különösen komoly és végzetes formájától. Kérlek benneteket, küldjétek tovább mindenkinek, akit csak ismertek… vagy nem ismertek. Ennek a kislánynak mintegy 6 hónapja van hátra az életből, és utolsó kívánsága, hogy eljuttassa ezt a levelet és elmondja mindenkinek, hogy úgy éljék a teljes életet, ahogy Ő sohasem fogja. Sohasem fog érettségizni, férjhez menni, sohasem lesz saját családja. Azzal, hogy olyan sok embernek továbbítod ezt az üzenetet, amennyinek csak lehetséges, adhatsz egy kis reményt a kislánynak és a családjának, mivel minden cím után, ahová eljut, 3 centet ad az Amerikai Rák Szövetség a kislány kezelésére. Egy férfi 500 embernek küldte tovább ezt az üzenetet! Tudom, mi is el tudjuk küldeni legalább 5–6 címre. Még pénzbe sem kerül, csak egy kis időbe!El ne feledd: #SzentAntal

Már azt gondoltam, a Szent Antal-lánc régen kiment a divatból, elhalt, hiszen kézzel írt leveleket már senki nem postáz. Meglepett, hogy az interneten feltámadt, kissé esendő formában, mint régi idők megújulni képtelen műfaja. Nagyon olcsó publicisztikai fogás lenne a levél mondatait kikezdeni, akár a tartalmukat, akár a nyelvhelyességüket. Nem szeretnék ironizálni azon, hogy ugyan milyen orvos határoz meg csak úgy egy ilyen határidőt? A kislánynak már egy éve hat hónapja van hátra, és a körlevél egyre csak köröz tovább, amíg lesz, aki továbbítja. A három centet nem sajnálom. Az „Egy férfi 500 embernek küldte” annyira hozzátartozik a műfaj folklórjához, hogy hiteltelennek számítana nélküle. A legkilátástalanabb mégis az, hogy válaszolni sem lehet rá, mert anonim levél. Hajlamos lennék némi jámbor tudatlanságra gyanakodni, ha nem látnám ott a hastag jelet; tudom, hogy kire utal és miért. Nem küldöm tovább, csak elgondolkodom rajta.

A világháló az ezredfordulón csalódást okozott a magányos, reményvesztett embereknek. Mert semmire sem maradt idő. Közösségre számítottak. Ha a körlevél nem szólna az emberek jelentős rétegéhez, nem lehetne hetente-havonta visszakapni: még a halál gondolata is emberibb a magánynál, ami a virtuális világtalanságban vár a képernyőn az érkezőre, aki éppen bekapcsolja a számítógépét; éppoly kiábrándító és sivár gesztus a semmibe dobni, mint az ilyen körlevelek egymásutánja, amelyek nem helyettesíthetnek még egy érintést sem. Még a hármas busz szardíniaközelsége is élménytelibb az internetes valóságnál. Kényelmesebb ilyesmiket továbbítgatni, mint valami személyre szabottat írni a messze távolból, aki továbbítja, talán lelkiismeret-furdalást érez. Kevesebb egy levélnél, mégis több a semminél, árnyék a falon. Azt hivatott igazolni, hogy lám, gondoltam rád, sok szerencsét, kísérjen át az angyal a hídon. Ez persze szerencselánc, és aki nem hisz benne, világért se továbbítsa, mert úgysem ér semmit. Nem szabad kimondani, hogy az imádságra hasonlít, amely mindig magunknak szól. Aki küldi, az magán szeretne segíteni.

Kontra Ferenc