Vannak fényes ragyogású, és vannak vakon sütő évek, évszámok, dátumok.

Pásztázni kell a világirodalmat, a világtörténelmet, mert tüzes kéz írta föl azokat az idő falára.

Két kéz munkált, egy jó és egy rossz kéz, mármint a Fekete Kéz.

Aszerint világít vagy vakít, hogy melyik kéz írta.

1848: fény és ragyogás!

1848

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. Ezt csakis Petőfi írhatta.

A nép is kacérkodott az évszámmal:

1848-ban nem így volt,

Akkor még az öreg Isten legény volt.

Orwell mesterkedett. Megfordította a két utolsó számot. A 48 helyett 84-et írt, és ráadott az egészre százat.

Így lett: 1984.

Nem „húros hangszerekre”, nem is „cselesztára” írott mű. (Bartók)

Negatív utópia az 1984. Ütős hangszerekre készült disztópia. Antifonális effektusokat alkalmaz, akárcsak Bartók.

Kettéhasított egyszólamúság.

Mit kezdjünk a mi évszámunkkal? Amiben élünk?

A 2020-szal? Épp fut ki alólunk.

Olyan, mint egy kétfejű borjú. Hajdanában megrendült a falu, a vidék, ha egy gazda tehene kétfejű borjat ellett.

Mit csináljunk vele? Hasítsuk ketté?

Jussunk el jelenkorunkhoz higgadtan, lassan, lépésről lépésre haladva.

Illyéstől tudjuk, Picasso sem volt fehér bárány, ha ütős „hangszer” került a kezébe: „Picasso kétorrú hajadonai, / hatlábú ménjei…” (Bartók)

Benne vagyunk térdig, derékig, nyakig a Brecht mester szerinti hamis és torz kaukázusi krétakörben. Nem változott a világ, két karját, kétfelölről megragadva, húzzák és szakítják szét a gyermeket.

Most már az idők végezetéig húzzák, szakítják.

A Királyok könyvében és egy kínai népmesében még az állt, hogy Salamon bölcsessége megmenti a gyermek életét. Az igazi anya inkább lemond gyermekéről, csak ne hasítsák ketté azt. (Kir. 3/16-24)

Brecht pesszimista. Vagy realista? Nem hisz a salamoni bölcsesség győzelmében.

Nem hisz a hatalmasok kegyességében. Nincs már igazi anya, aki megmentené az ártatlant. Aki, ha kell, LEMONDÁSSAL mentené meg!

Brecht felborogatja az ókori történetet, megváltoztatja előjelét, Gruse, a cselédlány bizonyul nemesebbnek, ő menti meg a gyermeket, és ő engedi el a karját, hogy ne okozzon fájdalmat.

Neki, s nem a vér szerinti anyának ítéli a bíró a gyermeket.

Így megváltozott a XX. század.

Ilyen a kaukázusi krétakör a XX. században.

Kérdezzük meg Orwell mestert. Miért? Miért ilyen?

Miért cserélte föl a dátum utolsó két tagját?

Miért csinált 1848-ból 1984-et?

Azért, mert 1917. október 25-én győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom.

Amit november 7-én ünnepeltünk.

Ismét a kétfejű borjú. Október 25. és november 7.

Bal kézzel írták föl a dátumot.

Haladjunk tovább Orwell gondolatsávjában.

Zseniális munkája, az 1984 arról a világról szól, amelyet létrehozott ez a diadalmas forradalom, a kétfejű borjú.

Beleborzong minden jótét lélek.

Így kezdődött a XX. század.

És nekünk? Nekünk, magyaroknak hogy kezdődött?

A Fekete Kéz leszállt a falról. Így hívták a terrorszervezetet, amely felkészítette és felbérelte a terroristát.

Azért bérelte fel, nehogy jó és békés egyezség jöjjön létre a térségben. Minden itt élő nép megérdemelte volna.

A szarajevói pisztolylövés 100. évfordulóján, 2014-ben szobrot emeltek a terroristának.

Az ENSZ alapokmánya szerint a terrorizmus emberiesség ellen elkövetett bűn.

Ez a két évszám is süt. Szurokfekete fénnyel világít:

1914 és 2014.

A szoborállító szenvedély máig sem lanyhult. Jóval a bolsevizmus bukása után, 2018. április 11-én a fő ideológus, Karl Marx monumentális szobrát állították fel Trierben.

És a vég? A vérözön utáni vég?

Bölcs Salamon nélkül állították a GYERMEKET a kaukázusi krétakörbe.

Irgalmatlanul vágták, nem kettőbe, hanem négy-öt felé.

Ez volt a huszadik század.

És milyen a 21-ik? A mienk?

Milyen ez az év, a 2020, a kétfejű borjú?

A visszapillantás éve:

2020

Trianonra pillantottunk vissza a 100. évfordulón.

Sokféle visszapillantás van. Az emlékezés sokfényű periszkóp, ezer és ezer alakzatot görget, forgat körbe-karikába.

Van, aki vérző szívvel, fájdalommal, kínnal emlékezik.

Van, aki fásultan, a beletörődés, a tehetetlenség letargiájával.

Van, aki cselekedni akar. Tenni, venni, dolgozni, iparkodni, jövőt tervezni, terveket, célokat valóra váltani.

Egy angol fenegyerek, John Osborne botrányos sikerű színművet írt:

Nézz vissza haraggal!

Jöhet a következő tüzes évszám.

A Nézz vissza haraggal ősbemutatójának éve:

1956.

Ötvenhat Trianon folyománya.

A dühöngő fiatalok titánja, John Osborne visszapillant az időre, és kérdezi:

Mit kezdünk a vészesen múló idővel?

Mit kezdünk a hétköznapok gyilkosan rágó, őrlő zápfogaival?

Mit kezdünk a tompuló emlékezettel?

Vannak-e ellenszerei a frusztrációnak?

Mi, mindnyájan, akik még érzelmeink és egészséges tudatunk birtokában vagyunk, kérdezzük:

Mit kezdünk Trianonnal?

Hogy pillantunk vissza mi, a Salamon bölcsessége nélkül meghozott döntés áldozatai?

Tettünk sokat. Az utóbbi 10 évben éppen sokat. Adtunk szép nevet az évfordulónak. A nemzeti összetartozás napja. Szép és felemelő. Az összeszorított fogak és az eltorzult ajkak mosolya üt át az emlékezésen. Zavar is jelentkezett. Megtörtént, hogy eltévesztették a tévébemondók, azt mondták, Trianonra emlékező „ünnepnap” június 4.

A gyermeket jogtalanul megkapó mostoha nem tévedésből nyilvánította ünnepnappá június 4-ét.

Nem nyelvbotlás az övé. Valóban ünnepel.

Ez is süt. Vakon világít. Ez is balkezes írás a falon. Fekete Kéz írta:

2020. június 4.

S aki haraggal néz vissza? Ha valaki csak haraggal tud visszanézni, mint Osborne? Tiltsuk meg a haraghoz való jogot?

A gyűlölethez való jogot tiltsuk meg. A gyűlölet méltatlan hozzánk.

De a pátriárkák, a próféták haragja szent szöveg. Szentírás. Katolikusok számára ez a Biblia címe.

Szabad az egyénnek, ha csak maga magának mondja, szabad idézni a Bibliát?

Ézsaiás átkát?

„Jaj a hamis határozatok határozóinak és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek,

Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezésről…” (Ézs. 10/1-2)

Ha csillapul bennünk a háborgás, ha józanul, higgadtan nézzük, firtatjuk, vizslatjuk ezt a szöveget, nem is látszik, nem is tűnik réginek. Nem az ókor jegyzői szálltak le a tüzes falról.

Nem. Nem ők. Az újkor „határozói hoztak hamis határozatokat” a TÖRVÉNY megszegése végett.

Ezt azért tudni kell. Törvényszegők hoztak határozatokat, amellyel évezredes hagyományt szegtek meg.

Régen a háborúk is valamilyen törvényszerűségek alapján zajlottak.

S a korábbi békekötések korifeusaiban is szunnyadt néha szándék: Ne ültessük el a következő háború boszorkánytojását.

Trianon urai rezzenéstelen arccal ültették el a boszorkánytojásokat.

A próféta szavával: a “gonoszt jegyezték.”

Mindezt tudni kell.

Okosan, higgadtan, békésen, de tudni kell.

Azt, hogy toportyán gazsága érvényesült a báránnyal szemben.

Mert nem a legyőzött országok urai fölött ítélkeztek, hanem az eljövendő gyermekek, asszonyok, csecsemők fölött.

A még meg nem született ártatlanok fölött.

A 2020-ban élők fölött.

Itt állunk a vírus-verte esztendő végén.

2020!

Ne csak a számadás, ne csak a múlt mérlegelése legyen a gondunk.

Szólamok, jelszavak, híg szófutamok nélkül keressünk tenyérnyi, zsebkendőnyi helyet a cselekvésre.

Recept nincs. Még szabály sincs.

Gyakran, túl gyakran hangzik el: Minden magyar felelős minden magyarért.

Talán az sem baj, ha minden magyar felel önmagáért.

Boldog új évet!

Hegedűs Imre János